Iskolahívogató
Bemutatkozik az emelt szintű zeneművészeti csoport
Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!
Iskolánk ének-zene tagozatos csoportjai, közel 70 éve Szeged legkiemelkedőbb zeneművészeti ága. Büszkén mondhatjuk: több generációt átölelve neveljük a zeneszerető, zeneértő embereket, hiszen sokszor előfordul, hogy idejárt a nagyszülő, a szülő és most az unoka is.

A délelőtt folyó színvonalas szakmai és művészeti munkát kórusaink tevékenysége és eredményei reprezentálják.
Az alsóbb évfolyamokból (3.o, 4.o, 5.o) alakult a Bárdos Kicsinyek Kórusa.

A felső tagozatos zeneművészeti tanulókból (6.o, 7.o, 8.o) alakult a Bartók Gyermekkórus.

A kórus több nemzetközi versenyen képviselte országunkat és a szegedi kóruskultúrát kimagasló eredményekkel.
  
Tehetséges tanulóink lehetőséget kapnak arra, hogy közreműködőként szerepelhessenek a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Szegedi Nemzeti Színház nemzetközi és országos produkcióiban.

  
A zene, a kórusmunka csapatépítő ereje szoros összetartást alakít ki a gyerekekben.
A két kórus Szeged város felkérésére, nemzeti ünnepek ünnepi műsorában is rendszeresen közreműködik.

A szereplésekre, versenyekre való felkészülést, nagymértékben segíti az iskola pedagógiai programjában szereplő négynapos kórustábor, mely lehetőséget teremt arra, hogy a különböző évfolyamok tanulói jobban megismerjék egymást, új barátságokat köthessenek, életre szóló élményeket szerezhessenek, mind a közös játék, mind a közösségi együtt éneklés, együtt muzsikálás során.

Iskolánk különlegessége az is, hogy délután hangszeres tanulásra van lehetőség. Kitűnő művésztanáraink furulya és zongora tanszakon várják a hangszeres tanuláshoz kedvet érző gyerekeket.


Hagyomány, hogy a tanév végét összművészeti gála hangversennyel zárjuk. Az összkari produkcióban a művészeti iskola növendékei és tanárai egyaránt közreműködnek.
A zenetanulás az élet sok területén pozitív hatással van a személyiség fejlődésére.

A zeneművészeti ág mottója, Kodály szavaival élve: „ A zene mindenkié! ”
Szeretettel várjuk a zenetanulásra vágyó gyermekeket,
hogy közös élményeket gyűjtsünk
és együtt építsük tovább
Kodály világhírű örökségét!
Szeretettel várjuk a zenetanulásra vágyó gyermekeket, hogy közös
élményeket gyűjtsünk, és együtt építsük tovább
Kodály világhírű örökségét!
Zeneművészeti ág:
Varga Ákos, Dobcsányi László, Kempf attila, Hegyközi Tamás, Pintér Attila,
Horváthné Kapusinszky Andrea, Lengyel Dominika, Horváth Anikó Angyalka,
Sasvári csaba, Nánai Mária, Oláh Piroska, seres Brigitta, Diamant Ágnes, Nagy Ildikó